Át kellett reppennem LA-be munkából kifolyólag, és délután a reptér fele lőttem ezt a fotót. Vissza fogunk menni megnézni, ez bizonyos, érdekes város. Érdekel, nem csupán keresztülrohanva is. 
A híres betűk
A vacsorát egy ilyen igazi amerikai sarki grillesben költöttem el, az éhhalál küszöbén. Akkora adagot adtak, hogy elképesztő. Azokba a hagymakarikákba beférne az öklöm. 
Nézzétek mellette a villát milyen pici…
Vacsora. Hatalmas volt.
Ma reggel kikerültek a varratok a kezemből, egy pillanat alatt kirángatta a doki belőle. Jovo heten megint fizikoterápia, megyek tornáztatni.
Esküszöm azthittem ez egy kis szúnyogcsípés lesz, miután kiszedik, és két héten túl már elis felejtem. Aztmondta ma a doki, hogy hónapok, mire 100%-os lesz újra. Eh.
Eltávolították a kezemről az operáció utáni kötést, kaptam helyette kisebbet.
A kezemen “thermo műanyag” kézmerevítő van (Thermoplastic). Úgy nézett ki a történet, hogy a fizikoterapeuta néni egy nagy táblából kivágott egy darabot, bedobta melegvízbe, az felpuhult, rárakta a kezemre, lehült és teljesen visszakeményedett. Nem egy nagy csoda már régóta létezik, de azonnal megirígyeltem a kórház nagy készletét, és rögvest alternatív felhasználási területeken gondolkoztam… :D Óóóó, ha ez a technika rendelkezésreállt volna, amikor a Ládaderbire építettük az óriás Bocit… (természetesen rendelkezésre állt, csak nem volt számunkra elérhető… :)).
A thermo műanyag lap elképesztően sok színben állt rendelkezésre. Fehér, sárga, piros, rózsaszín (hallod Antera?!:D) kék, lila, stb. stb… volt mindenféle. Nem tudom, hogy San Francisco miatt van-e ennyí szín, vagy ez általános…? Mondta a hölgy mindenesetre - miután viccelődve felvetettem, a rózsaszínnel szemezek -, hogy sokan kérik azt a szörnyű pinket… Nem lepődött volna meg…
Gyorsan visszakoztam, és a fekete mellett döntöttem, miközben elképzeltem Antera kezén egy ilyet a rózsaszín motorja mellett. … Ahogy feszít a barbis kétkerekűn, és büszkén vállalva bizarr kreatívitását, a szúrós, értetlenkedő tekintetek keresztüzében, a levegő után kapkodó divatmajmok, és a feléje kacéran kacsingató “kazánok” között…
Nosztalgiázásomat egy nem várt kérdés szakította félbe, választanom kellett: Milyen színű szalagot szeretnék, és felmutatott a polcra, ahol sorakoztak a szívárvány minden színében tündöklő tépőzárak.
Nem, nem rottyantam meg nyugalom emberek, de beindult a kreatív ösztön, s végül tricolorba öltöztettem rokkant karom. Pinknek nem pink, de legalább nem néznek vele “hősugárzónak”, esetleg digónak igen.
Tricolorban
Végezetül egy fénykép a barbis motorról és büszke gazdájáról, Anteráról. (Hungaroring, 2006 nyarán.)
Pink Abuser Anterával
Naprol napra jobb a kezem. Belestem ma a kötés alá, és látni a vágást, szép hosszú. Egészen biztosan megmarad a heg. Majd azt mondom akkor szereztem a sérülést, amikor egy medvét kellett pusztakézzel leküzdenem.
Eljött hát a napja, mikor kiszedik a kezemből a gombócot. Ez a nap ma volt, de a történet tegnap kezdődött.
Valamiért a ganglion megérezte a vesztét, és tegnap este szépen kidurrant. A történet nem ismeretlen, hiszen ez a darab (volt amúgy három másik cisztám) már vagy ötödszörre durrant széjjel. Az korábbi kis kinövéseim 3-4 pukkanás után eltűntek, de ez makacs volt. Mindig visszatért. Nem adta fel, küzdött a végsőkig.
A szétdurranás - szerencsémre - nem segített rajta, mert még utána is kitapintható maradt, tehát műthető gond nélkül.
A taxiban zötykölődve a kórház fele két gondolat kavargott a fejemben. Az egyik oldalon: “Áh, ez csak egy rutin műtét, mibaj lehet…” a másikon: “Az operaénekes is joggal aggódik, ha a hangszála kerül kés alá…”. Próbáltam józan ésszel győzködni magam félelmeimmel szemben.
A tett helyszínére érve gyors regiszráció következett, majd felkísértek a szobámba(!).
Félnapi szobaadag
Csinos kis egyszemélyes kórterem fogadott. Az asztalon egy hátulgombolós (fenékkilógatós) hálóinggel. Igen. Nekem volt kikészítve. Nem vicceltek, át kellett öltöznöm abba a hátul nyitott zsákba. Azt hittem csak helyi érzéstelenítéssel esetleg egy kis nyugtatóval leülünk egy asztal mellé, és elintézik 20 perc alatt a kilapult dudort. Nem, ők nem így képzelték a beavatkozást. “Rendes műtét lesz” - mondta nővér, teljes altatással, stb. Nyeltem egy nagyot.
Amíg kiment, gondoltam vicces lenne vitézkedni a terminálon, végül meggyőztem magam, jobb, ha nem, nehogy összekeverjenek, és mellnagyobbító műtétre kerüljek.
A terminál. Ezúttal megúszta.
A nővérke amúgy nagyon rendes volt, végigkérdezett minden fontosat, majd telibeszúrta a vénámat. A művelet közben kedélyesen megdícsérte, milyen jól látszódik, mennyire prímán kezelhető, és hogy orvostanhallgatók szivesen jönnének gyakorolni rajta… sokan tudjátok, a tűvel úgy vagyok mint malac a böllérkéssel… megköszöntem a lehetőséget: - “Talán majd legközelebb.”
Böllérkés helyett
Ezután felgyorsultak az események. Az ággyal együtt legurítottak az alsó szint valamelyikére a műtőkhöz. Úton odafele a liftben a frászt hoztam a szegény tologatós nénire, a liftajtó csukódásakor halkan és nevetve a labamért kiáltottam, amit Ő komolyan vett, és fellapította magát a lift hátsó fala és az ágyam közé, beljebb húzva engem… Majd mikor kiderült vicceltem, oly hangosan felnevetett csapkodva a párnámat, hogy majdnem elfelejtett kitolni a helyes megállóban. Hiába, jókedélyűek a mexikói-amerikai ágytologató nénik.
Megérkezve a műtő elé, megkérdezték, tudok-e sétálni, mert akkor be kéne fáradni a műtőbe. Közöltem velük, kárvolt eddig is tologatni, inkább sétáltam volna, majd a rám jellemző óvatossággal a fenékvillantós zsákban leugrottam az ágyról, kisebb riadalmat keltve a sok maszkot viselő zöldruhás lemming között.
A műtő elképesztően fel volt szerelve. Olyan LED-es lámpák voltak, olyan gepek, minden ultramodern, csak pislogtam. Mint a filmekben. Felfeküdtem a vágóhídra, rámkötötték a sok EKG elektródát, a lábaimra vérnyomásmérőt, az orromba oxigént, a vénámba pedig a koktélt. (Megkérdeztem, GABA alapú szörpit kaptam, ez a központi idegrendszerben jelátadását gátló szer. Nana révén kivagyok már képezve az idegmérgekből… Előnye, hogy nagyon gyorsan hat, és nagyon gyorsan ürül ki a szervezetből, tehát nemalszom utána ott órákig a pulton, nyálcsorgatva.)
Először szédülni kezdtem, majd mintha szoritotta volna valaki a tarkómat. Jól elvoltam, beszélgettem, közben végigkenegették a kezem betadinnal, egyszercsak beszólt az aneszteziólógus a sebésznek, hogy 30 másodperc múlva kezdheti… én meg még azért nagyon ébren voltam… :O Kérdeztem, biztosez?! Mosolyogva válaszolt: “igen, addigra már aludni fogok”. Ezzel megnyugtatva magam, bedobtam gyorsan a szundit a következő másodpercben.
Szivesen mesélnék, ha láthattam volna mitörtént itt, de sajnos a következő pillanat: “We’re ready!” volt, és láttam, ahogy a kezemet éppen tekerik körbe-körbe. Ránéztem az órára, pont 1 órát voltam távol. Gyors ellenőrzés után megnyugodtam, az ujjaim működnek.
Contact!
Feltoltak a szobámba, ott kellett várnom további sorsomat. A csövek még akkor is lógtak ki belőlem, sőt még itthon is találtam EKG elektródtapaszokat. Egy másik nővér eltávolította a kezemből az ideiglenes olajvezetéket, így lassan készülhettem haza.
A barátság koktélvezeték
Andrisék megjöttek értem, öltözés és már indultunk is. Ez a GABAkoktél jóvolt, mert ugyan azonnal fel tudtak ébreszteni műtét után, de egész délután be voltam állva tőle… kb. mintha be lettem volna csípve.
Búcsúzóul pedig még megtudhattam, a kórház igazából nem is a pénzért csinálja… (Jobb felső sarok a fotón.)
"A profit nemszámít..."
Összességében teljesen pozitív élmény volt az egész nap. Mindenki kedves volt, odafigyelt, segített, egy pillanatig nem éreztem magam tehernek, tényleg azt éreztették, hogy “én vagyok a vásárló”, és mindent elkövettek a kényelmemért. Most ugyan sajog a kezem veszettül, mert sokkal nagyobb területet kellett kipucolni a kidurranás miatt, de ez nem a kórház hibája. Mostantól várom a számlát, majd beszámolok róla, mennyibe is került ez a móka.
Ja, eszembe jutott, egyetlen dolgot tudok felróni… Az utolsó nővér egy férfi ápoló volt. Megkérdeze, hogy hozzon-e inni meg enni valami kekszet… Nagyon kedves és előzékeny volt, odatett mindent a kis asztalra, odatolta nekem, majd kiment a szobából. A keksz viszont zárt zacskóban volt, egykézzel sehogysem bírtam kinyitni… ott ráztam, próbáltam tépkedni egy kézzel, nemment. Valószínű még az altató hatása miatt szégyenszemre röhögőgörccsel ugyan, de használnom kellett a nővérhívó gombot, hogy segítsen már valaki kiszabadítani azt a három nyamvadt kekszet a nylon fogságából…
Megtörtént hát ma a vizit, meglátogattam a mellplasztikás Dokit. Aláirattak velem mindenféle érdekes papírt, lemondok erről, hozzájárulok ahhoz, ha meghalok kit kell értesíteni, stb…
Csináltam két képet az izgalmasabb részekről.
Lemondok mindenről...
A doki jófej volt, megnézte, megbeszéltük mit kéne csinálni. Készített két röntgen felvételt (amitől előre félek mennyibe fog kerülni… :)), megnyomorgatta a kezem, megtekergette, megérdezte nem zsibbad-e, meg nem szúr-e, és készen is voltunk.
A nemhivatalos jogaim... :D
Megegyeztünk, hogy kiszedi a gangliont, aztán meglátjuk mi lesz a továbbiakban a karomban érezhető fájdalommal. Szerinte fizikoterapeutához kell járjak, aki majd tornáztat, mert nem ínhüvelygyulladásom van… (Nemakarok én vitatkozni orvosokkal, de erről kicsit más a véleményem… főleg, hogy üszkve 15 éve van - kisebb megszakításokkal - folyamatosan ilyen problémám… Biztosan igaza van, meglátjuk. Először adok még magamnak egy esélyt, mielőtt - jósokpénzért természetesen - elmegyek “tornászkodni”.)
Holnap tiszteletemet teszem egy Doktornál, itt az Államokban most először. Ma délben rászántam magam, hogy felhívjam a biztosítómat, és elmenjek egy dokihoz.
Itt így megy kb. Van egy biztosító, aki az egészségemet, illetve a betegségem meggyógyítását biztosítja, havi zsákpénz fejében.
Kétfajta biztosítás létezik. Az egyik féle az, hogy van egy egészségügyi biztosító, akinek van egy hálózata és elmehetsz abba, de csak abba, ilyenkor olcsóbb az ellátás, vagy mehetsz bármelyik egészségügyi intézményhez, fizetnek, de ilyenkor drágább minden.
Vegyünk egy egyszerű példát. Mondjuk legyen a biztosító a magyarországi CBA élelmiszeráruházlánc tulajdonosa (nem maga a CBA bolt). Ha pl. leszerződök a CBA tulajával, hogy lásson el, ha bajom van, akkor természetesen csak “CBA feliratú” egészségügyi intézetbe mehetek be, csak ahhoz az orvoshoz, akit Ők mondanak. Ha máshoz megyek, semmit sem fedeznek… és itt bizony már az is súlyos százdollárokba kerül, ha egy orvos csak felteszi a szemüvegét…
A másikféle biztosítás érdekes fajta. Olyankor bemehetsz egy “másik ABC-ben” is, tehát elmehetek a Matchba is, csak ott többe fog kerülni a “gyógyulás”. Fedez a biztosító, de több az önrész, több a “vizitdíj”, a havidíj is magasabb, stb. Van önrész, mint a kocsiknál. Pl. röntgenfelvételnél fizetnem kell $250 - $500 között felvételenként asszem, stb.stb. A többit fedezi a biztosító, es én fizetem a kisebb részt… képzeljétek mekkora pénz ez…
Nekem ez utóbbi van, a szabadság, hogy ahhoz az orvoshoz megyek, amelyikhez akarok, többet nyomott a latba, mint az olcsóbb megoldás.
Szóval nem mennék most bele az amerikai egészségügy boncolgatásába, röviden, amit tudok:
A többit holnap tudom meg…
Jó hosszú kihagyás után egy rövid bejegyzés.
Üdv Vegasból. Joci holnap itt házasodik, eljöttünk megnézni, mi leszünk a tömeg.
Sajnos a blogírási kedvemet erősen beárnyékolja egy - szokás szerint - hosszan elhúzódó ínhüvelygyulladás…
Most éppen a vegasi reptéren üldögélek, várom Nana gépét. Még nem tudom, hogy a hotelbe való megérkezés előtt vagy után keressek magamnak egy nyakbaakasztható ökör címert… igen, a fényképezőgépet otthon felejtettem…
Jelentem, megvagyunk, élünk, nem erre történt a robbanás, ahol lakunk.
Hamarosan igyekszem megint felpörgetni a postokat, van mit írni. Kitartás.
Elnézést kérek, az elmúlt néhány napban nem tudtam írni, mert volt sok dolgom…
Ezzel már éppen eléggé felborzoltam a kedélyeket, gondolom várjátok a fotókat a lakásról. Na, itt az idő, felrakok néhányat.
Megnéztem sok lakást, de ez már a fotók alapján is bejött, Nanának is, nemkicsit… A kilátás elképesztő. Maga a lakás elfogadható, sokkal sokkal rosszabbakat láttam ennyiért. Mindig kell valami kompromisszumot kötni, azt hiszem nekem ez a kecó jött ki a legjobban.
A házikó
A tulajdonosok oroszok, már 18. éve élnek az államokban. Elég lazák és jófejek. A fiuké volt a lakás, csak elköltözött, aztán azóta kiadják. Első ránézésre kicsit aggódtam, mert itt minden héten van földrengés… Megnyugtattak végül, hogy ez itt sokkal biztonságosabb, mint a városban… Aztán ellenőriztem, tényleg elég komoly a szerkezet.
A nappali a bejárat felé
Az alsó szint az enyém, a garázs mögött. A legviccesebb, hogy a lakásba konkrétan a garázson keresztül lehet bemenni, emiatt az elején nem volt túl szimpatikus, de amikor kiléptem az erkélyre, akkor megváltozott a véleményem.
Kilátás a balkonról :)
Az öböl látképe kárpótol a lakás megközelítéseben akadályozó tulaj kocsijának kerülgetése után. Már amikor nincs felhőben az egész. Mert az bizony sokszor van. Álandóan felhős és ködös Daly City.
Sok kis házikó üldögél a hegyoldalban
A medencében a híres COW PALACE van - lehet ez nem véletlen -, ahol mindenféle híres DJ szokott fellépni, meg nagy bulikat csinálnak. Egyszer majd megnézem belülről. Eddig csak felülről láttam.
Magas kerítés véd a kiszédüléstől
A lakás teljesen üres volt beköltözéskor. Vettem ugyan egy felfújható ágyat, de először nem tudtam felfújni, mert le volt merülve az elem benne, és elsőre 12 órát kell tölteni, második nap meg felfújtam, de néhány óra alatt leeresztett… szóval két napot a földön aludtam.
Settopbox van, tv nincs :)
Tv helyett a kilátást nézem… Sajnos nem nagyon lehet sokáig megmaradni az erkélyen, mert hűvös van rendesen. Az mondják szeptember, októberben lesz igazán jó idő, napos, nem fúj majd a szél, és talán több lesz mint 11-16 fok…
A konyha kicsi, de aranyos
A konyha meglehetősen kicsi, ezt nem is nagyon tudtam felmérni egészen addig, amíg tele nem pakoltam a pultot… A sütő nem működik, meg az egyik gázrózsa sem. Na nem mintha nekem hiányozna, de majd Nana biztos akarja használni, szóval a listán van.
Így nézünk ki este :)
Este is csodálatos a kilátás, már amikor nincs éppen felhőben az egész. Valójában kijelenthetjük, hogy egy kétszintes felhőkarcoló alsó szintjén lakunk. Daly City arról híres, hogy álandóan felhőben van, és hideg van. Nem gondoltam, hogy a felhőkarcolás ennyire elérhető dolog, de most, hogy már megvolt, inkább visszavágyom a napsütésbse…
A szeptember legalább jó lesz… Már most napról napra javul az idő, szoval bizakodom.
Feltöltöttem néhány fotót az utról, és a városról, amit megérkezéskor, és az utána következő két napban csináltam.
A képekhez kattints Folytatás… »
Yessss!
Találtam egy lakást, és ki is vettem. Elmentem a targetbe (ilyen mindenes bevásárlóközpont), és vettem egy felfújható ágyat, mert a lakás teljesen üres. Azon fogok este aludni.
Daly Cityben van, tehát nem San Franciscón belül, 15-20 perc autóval a belváros, ha nincs nagy forgalom. Kb. mintha Herceghalmon vettem volna ki egy lakást.
Most megyek be a hotelba, elhozom a cuccaim, nem alszom már ott az utolsó este, borzasztó környék…
Majd rakok fel képeket. Hogyismondjam finoman. Be fogtok szarni.
A szombati napon is túl vagyok, ma is megnéztem jósok lakást, és kettőt találtam, ami szóbajöhet. Kérdés az, hogy megfelelek-e nekik.
Holnap, vasárnap még megnézek egyet, és ezenkívül szeretnék mégegyet megnézni, de telefonszámom még mindig nincs hozzájuk, csak e-mailben kommunikáltunk, de Ő legalább nem Nigériából írt, hanem egy AT&T-s amerikai hálózátból, az aláírása pedig “Sent from my iPhone” egybecseng ezzel… Szóval nem is tűnik átverésnek. Remélem felhív holnap, jólenne még látni azt a lakást, mert jó helyen van…
A mai napon a kollégákkal és néhány helyi magyarral kimentünk az oceán partjára, és tüzet gyújtottunk. Ez itt valami helyi szokás, hogy minden hónapban kimennek egy este, tüzet gyújtanak a kijelölt helyeken, körbeállják és beszélgetnek. Ezúttal volt egy magyar tűz is!
Az előző bejegyzésemnél valamilyen rejtélyes oknál fogva kikapcsolódtak a hozzászólások, ezt most visszakapcsoltam, nem szándékos volt. (Csak most vettem észre, hogy nem írtok. :))
A vasárnapom tehát lazább lesz lakáskeresés szempontjából, a hirtelen jött szabadidőben nem is tudom mit fogok kezdeni magammal. Teletankoltam az autót ma, úgyhogy lehet mászkálok kicsit a környéken, de lehet csak gyalogszerrel járok majd egyet, még nem tudom. Holnap elválik.
Túl vagyok az első estén, most van a második. Töredelmesen bevallom, az első rettentően szar volt.
Beleszaladtam tapasztalatlanul jónéhány apróságba, ami összeadódva eléggé ijesztővé tette érkezésem a városba.
Kezdődött azzal, hogy írtam vagy 12 lakáshirdetésre, és mind átverésnek bizonyult. Még múlthét végén kerestem fel őket e-mailben, lelkesen válaszolgattak, és már mindenféle szerződest akartak kötni, meg előleget, amikor mondtam, látni szeretném a lakásokat mielőtt bármi szerződést meg személyes adatokat cserélünk, nomeg beszéljünk már telefonon is… Akkor hirtelen nagyon nagy csend lett… Addig tényleg nagyjából rendbenlévőnek tűnt a dolog. Főleg, hogy mind hasonlóan viselkedett, azt hittem ez a normális. Szóval balga módon azthittem jól előkészítettem a terepet, hatan visszajeleztek, hogy minden baba, szerződésre készen vár a lakás, csak tegyem le az előleget.
Hát nem ez volt a helyzet. Mielőtt elindultam, vettem egy telefont, megírtam a számom, hogy hívjanak vagy írják meg a számukat. Senki sem hívott, senki sem küldött számot. És ezzel bizony itt szembesültem igazán, első este, hogy vasárnapig van hol aludni, utána nincs… A 6 kiszemelt lakásból a telefonszám elküldésére egyik sem válaszolt már (mint utólag kiderult, nem is léteznek a lakások), tehát ott vagyok, hogy sehol. Van a péntekem, hogy találjak valami normális lakást normális áron, utána meg hétvége jön már. És hát az eddig tapasztalataimból ítélve nem tűnt egyszerű menetnek, ha 12ből konkrétan zéró aki szóbajöhet, mert vagy nem felel, vagy átverés…
A csütörtök estém és a pénteki teljes napom tehát észnélküli lakáskereséssel telt, a craigslistet (online apróhirdetés), túrtam, és osztályoztam ki azokat, amik szóbajöhetnek. Nem tudom hány helyre írtam, telefonáltam, stb… - nagyonsok helyre… Visszajeleztek páran, elég nagy részükről kiderült, hogy csak szeptemberben, meg augusztus végén szabadulnak fel, stb… a másik felét meg elmentem megnézni, azonnal beköltözhető lakásokat, de elég borzasztóak voltak. Sokat tanultam viszont a hírdetésekből, elég hamar felismerem már az átveréseket, hasonlóan dolgozhatnak, vagy ugyanazok, van bennük minta. Sajnos a minta néha a valós hirdetésekre is igaz, így bele kell menni a játékba és ki kell ugrasztani, amivel az idő megy, és ez nagyon bosszantó.
Szóval most van a második estém itt, van még két estém itt a hotelban kifizetve. Szerencsére most derült ki néhány perce, hogy nem kell hetfőn a híd alatt a kocsiban aludjak, mert egy kollégám ismerősénél elalhatok augusztus 20.-ig. (Ő akkor költözik ki a lakásából, mert el kell hagynia.) Tehát jóhír van, így vagy úgy, 20.-ig lesz hol aludnom, addig csak találok valamit…
Összegyüjtöttem holnapra egy nagyadag lakás sorozatot, megyek megnézni őket, hátha jó lesz valamelyik, és sikerül megegyezni. Nagyonkemény, jelentkezni kell a lakásra, hogy szeretnéd kivenni, és a tulajdonos dönt, hogy kinek adja, néhol interjú is van, kb. mint egy munkahelyen… Van, ahol fizetned kell, hogy jelentkezhess! Ja, és számtalan helyen úgymond “background check”-et futtatnak, másutt ki is írják, hogy “criminal background check”-et végeznek (aminek az árát szintén nekem kell fizetni). Ez annyit tesz, hogy valamilyen módon ellenőrzik, nem vagyok-e bűntett előéletű…
{Itt még volt sok szöveg, amit megírtam, majd egyszerre küldtem be, de a hotelszobai internet nagyonszar volt, és elveszett… 
}
Megérkeztem. Próbálok lakást kergetni.
A második napot is megúsztam gond nélkül.
Még akartam továbbmenni, de aztán meggyőzött Nana, hogy holnap is van nap… Telefonszámokat gyűjtöttem lakáskereséshez most a motelben, holnap már a kocsiból próbalom majd intézni az időpontokat…
A mai nap már izgalmasabb volt, átjöttünk a Mustang pajtival 2700 magas hágókon, 2200 méter magas fennsíkon gurultunk tova, majd a Boneville-i pálya mellett jöttünk el. (Tudjátok, a kiszáradt sós tómeder, ahol mennek ezerrel… :))
A hosszú egyensekben láttam, aki autóvezetés közben konkrétan keresztrejtvényt fejtett, a volánnál… Elképesztő. Ja igen! Vissza kell vonnom valamit! Iowa államban már lehetett 70 mérföld/órával haladni egyes helyeken, majd Nebraska és Wyoming államban már 75-el is! Hohóóó. Szóval itt-ott hajtottam is szépen, laposkúszásban… Ha mást mutat a km. óra a képeken majd, az csak montázs…
Csináltam sok fotót, de most nincs erőm feltöltögetni, majd az összeset egyben.
Najó. Néhányat.
Tükörkép
Motorosok, lemaradnak :)
Völgyben lefele, Wyoming
Welcome to Utah
Utahban parkolóban
Ellovaglunk a naplementébe... :)
Mustang a kiszáradt tó medrében
(Bevallom, a tó medrében driffeltem kicsit a fotó utan… Ja és hoztam a sóból. :))
Az első este eddig jutottam. Csináltam útközben néhány fotót is, majd feltöltöm, most egy motel mellől lopom a netet (nincs üres szoba)… Megyek tovább keresni.
Ha nem találok, alszom a kocsiban.
Még nem tudom pontosan hogy megyek. Kb úgy, hogy beütöm a GPS-be, hogy SF downtown, es go… Kiváncsi vagyok mit szól majd hozzá a ketyere…
Amúgy nagyjából ezen az útvonalon szándékozom menni, ide kattintva meg is nézheted.
Wisconsin, Iowa, Nebraska, Wyoming, Utah, Nevada, California. Ezeken az államokon fogok keresztülmenni.
Érinteni fogom (ha csak integetésképpen is), Rockfordot, Davenport-ot, Omaha-t, Cheyenne-t, Salt Lake City-t, Sacramento-t, és végül Richmond, Berkley érintésével a Bay Bridge-en átkelve érek San Franciscoba.
Írtam néhány lakáshirdetésre, néhányan válaszolgattak, remélem tudok majd időpontot egyeztetni helyszíni mustrára.
Az út alatt nem tudom menny időm, lehetőségem lesz internetezni, ha tudok, írok majd ide. Ha nem, akkor majd, ha megérkeztem.
Elnézést kérek minden kedves olvasótól, nem nagyon irogattam az elmúlt napokban, sok minden történt, és most összesűrűsödtek a dolgok.
Röviden. Megvan minden szükséges papír, holnap vagy holnapután indulok SF-ba, keresztül szelve majdnem a teljes északamerikai kontinenst. 2-3 nap alatt kellene letolni, nem tudom mennyi idő lesz majd.
A 70-es telefonom (az iPhone) megdeglett… szóval azon mostantól nem tudtok elérni, amig nem találok rá valamilyen megoldást.
Rövid leszek: visszaérkeztem.
Némi repülőgép késés után 25 órás lett az út háztól házig (Milwaukee-ba). Az időjárás ugyanolyan, szoval különbséget nemérzek egyelőre.
Majd irkálok megint.
Jó sokáig tartott, de itthon vagyok…
Hazajutok végül. 659 dollárba került…
Ismerettségen keresztül (Hitch köszi!) sikerült a Malévnál elérni, hogy hagyják jóvá a jegy módosítását. Vasárnapra tudtak jegyet szerezni, szóval később érkezem néhány nappal.
Ha nincs az ismerettség, a Malév szemrebbenés nélkül itthagy, hogy vegyek új jegyet. Úgy, hogy egy amúgy nem érintett amerikai légitársaság ingyen elvitt volna akár Párizsba, akár Frankfurtba, csak onnan nem tudta megoldani a továbbjutást, ezért tegnap nem kértem végül. Azt mondták kisebb rizikóval jár megvárni a holnapot, mivel Ők készek elvinni ingyen, de a jegyet csak a Malév módosíthatja, meg kell várnom a holnapot, míg megteszik. Ott rontottam el, hogy bíztam benne, a Malév simán megoldja majd az American Airlines-al, hiszen szerződve vannak, helyeket vesznek tőlük, kapcsolatban állnak. Egy telefon lett volna az egész.
Csak az ismerettség segített, hogy jóváhagyták a Malévnál a repjegy módosítását. Most örülnöm kéne, de ez összességében nagyon elkeserítő. Vadidegenek megoldották volna teljesen ingyen. Magyar a magyart meg simán otthagyta volna a szarban.
Reggel van, tudtam beszélni a Malévvel. Mindenekelőtt: a jegyem úgy szól, hogy Chicago -> Párizs, Párizs -> Budapest.
Mindenképpen valamilyen módosítási díjat rászámolnak, ami minimum 200 dollár, plusz még különbözetet. Azért mert nem jelentem meg indulásra, nem checkeltem be időben… Hozzátartozik a sztorihoz, hogy indulás előtti este próbáltam becheckelni, de nem sikerült, nem működött az American Airlines weboldalán a funkció, azt mondta, inkább checkineljek személyesen indulás előtt… Ez ugye az előző postból kiderült miért nem sikerült…
A sikersztorit tovább fényezi, hogy végül az American Airlines felajánlotta, hogy elvisz ingyen Frankfurtba, sőt, kitalálták, hogy egy bostoni átszállással elvisznek Párizsba (szintén ingyen), hogy elérjem a csatlakozást, ami vinne Budapestre, de a jegyemet - mivel Malév tulajdon - nem módosíthatják. Megvan tehát az engedély az American Airlines részéről, bele van írva a jegyem mellé, hogy oda át lehet bookolni, csak kérnie kéne a Malévnek. A Malév azt mondja, nem tudja a jegyemen az útvonalat módosítani, ezért azt nem lehet. Azt sem lehet, hogy valahogy eljutok Párizsba az American Airlines-al, és onnan valahogy vigyenek haza, mert azt sem lehet…
Tehát ha sikerül is találni valamilyen járatot, amire felférek, fizetnem kell egyszer a 200 dollár módosítást, plusz valami különbözetet, amit nemtudok mennyi lesz. Azért elkeserítő a helyzet, mert az a légitársaság, akinek az egészhez semmi köze nincs (American Airlines) elvitt volna kétféle úton is ingyen, ha már így beszoptam… de a Malév szabályai ezt nem engedik… most kalkulálnak nekem valami árat.
Nemértem, ez a kisebbik baj, de az American Airlines sem érti miért csinálják ezt… ezért eléggé elkeserítő.
A mai napom igazi, hamisítatlan burlesque-be illő lett volna. Kár, hogy nem vettem fel kamerával az egészet, utólag biztosan vidám lett volna visszanézni… (előrevetem, sajnos vetkőzős jelenet nincs, csak fekete humor).
A mai napon indultam volna hazafele, Chicagoból repülővel. Maradjunk annyiban: nem sikerült. Álljon itt a rövid története.
Kezdődőtt azzal, hogy bár kicsit késve rohantam a helyi BKV járathoz - ami elvisz Milwaukee -> Chicago reptér busz állomásához -, de szerencsém volt, pont jött, időben voltam. Felszálltam a buszra gyors búcsúzkodást követően, elindultunk. A buszvezető megállt a következő megállóban, leállította a buszt, majd elindult az ajtó felé, hogy leszáll… Még egy gyors kérdést fel tudtam tenni, hogy meddig állunk (egy szimpla megállóban…), beérünk-e időre, a válla felett leszállás közben közölte, hogy nem.
Mondom ennek fele se tréfa, akkor taxival megyek, odaléptem a csomagokért, megragadtam, indultam az ajtó fele, de az a sofőr leszállta után becsukódott. És nem nyílt ki. Sehogyse. Ott álltam a buszon, bezárva, a sofőr semerre, és nem tudni mikor jön vissza. Egyik ajtót sem tudtam kinyitni, kezdett komollyá válni a helyzet.
Egy hölgy volt még velem a buszon, átérezte a helyzetet, és fogalmam sincs hogyan, kinyitotta, kibillentette az egyik ablakot (a vészkijáratot), hogy ott esetleg ki tudok szállni. A buszmegállóban emberek álltak és nézték végig, ahogy rohangálok a buszon és próbálok leszállni, de nem megy, majd ahogy elkezdtem az ablakon kihajigálni a - nem apró - csomagjaim, majd ahogy hason kikúszva kimenekültem a busz fogságából. Volt sikerem. Folytatás… »
Újabb állatos videót készítettem, erre nagyon büszke vagyok, mert egy igazi vadászat jelenetét sikerült megörökíteni. Szerencsétlen halnak nem sok esélye volt a sekély vízben, kivoltak pakolva szépen prédának…
A terrárium tele volt ilyen kis kígyókkal, alul a vízben meg elég hal mindegyiknek… Elég nagy szerencsénk volt, hogy sikerült elkapni.
Gyenge idegzetűek inkább ne nézzék meg. (Egy kígyó elkap egy úszkáló halat, és beburkolja. )
Nana kommentje: ”Tök boldog feje volt. Szerintem ízlett neki. Finom falakta volt…”
Tegnap este kitaláltuk, hogy megnézzük a Shrek harmadik részét 3D-ben. Most volt a film premiere-je, talán egy hete. Elmentünk a mozihoz, megkérdeztem van-e még jegy a ma estire… Bólogatott, hogy van még…
Beléptünk a terembe, és TELJESEN üres volt az egész, a film kezdése előtt kb 5 perccel. Utána sem jött senki, szóval konkrétan kettőnknek lett levetítve a nagy moziteremben a film, ilyen még nem törtent velem. Kifejezetten vicces volt, nevethettem hangosan, tökegyedül voltunk.
A film szerintem messze elmarad az első kettőtől, valamint nem gyerekeknek készült elsősorban - ami nem baj. Természetesen vannak benne vicces jelenetek, de valahogy nem annyi, nem áll úgy össze. Lehet, hogy az is zavar benne: nagyon életszagúra sikeredett néhány fő vezérgondolat benne, így térdcsapkodós nevetés mellett komolyan elgondolkoztató is. Nem baj ez, csak nem erre számítottam.
ps: A köver macska (Banderas) mindent visz.
Shrek utolsó rész
Múltheti hétvégi kiruccanásunk céljául New York cityt választottuk.
Oly sok szépet és jót hallottam már erről a városról, mindenki áradozott róla, kiváncsi voltam hát milyen lesz. Egyikünk sem járt még NY-ban, tehát tiszta lappal indult, vártam hogyan fog majd lenyűgözni.
Talán az volt a baj, hogy túlságosan is vártam: az igazi csoda elmaradt. Talán az a jó megfogalmazás az, hogy többet vártam. Bevallom őszintén Chicago után egyszerűen számos szempontból igénytelenebbnek, képmutatóbbnak, kevésbé vidám hangulatúnak, erölkődőbbnek tűnt. Úgy érzem NY city már nem megvalósítja a hírnevét, hanem fut utána, üldöz egy jól felépített, megmarketingelt image-et, mely lehet egykoron sajátja volt - ide üssön a szabadság szobra - én nem éreztem.
Szeretném, ha mindenkinek világos lenne, nem arról van szó, hogy nem tetszett, egyszerűen kicsit csalódott vagyok, hogy nem lettem annyira elvarázsolva, megbűvölve, mint Chicago-tól, annak ellenére, hogy mindenkitől azt hallottam: NY a Nr.1, az igazi, az egyetlen. Azért írom le mindezt, hogy ne essetek hasonló hibába, talán túl sokat vártam, talán máshogy értékelem, de ez is egy vélemény, mely formálhatja elképzeléseiteket.
Rögtön egy fotó a reptérről. Ez telitalálat. Csak a motor nem stimmel, de hát ne legyünk telhetetlenek… a casualnak csak ilyen jár…
Ez telitalálat
Szerencsénk volt, olyan irányból repültünk a város körül, hogy pont láthattam egész Manhattant felülről. Impozáns látvány.
A szállásunk Manhattan közepén volt, valahol a 26. utcánál, max félóra laza séta a Times Square, ideális helyszín. Az első napon egy kirándulást tettünk, buszos túrán vettünk részt, körbevittek minket mindenhova. Utána már csak magunk jártuk a várost, metróztunk is!
Taximultimédia
A taxiban érintőképrenyős információs rendszer, gps-es térképpel, ami követi merre megyünk, hol járunk. Nagyonkomoly.
Biciklizár
New York népe lopós lehet. Az a lánc nehezebb mint az egész bringa…
Times Square este
A Times Square tényleg lenyűgöző. Olyan sokan vannak egyes napszakokban, hogy lépni alig lehet. Többször megfordultunk itt, voltunk este színházban, megnéztük az Operaház Fantomját - a Broadway-en. Na, ebben nem csalódtam cseppet sem. Nagyon komoly volt. A díszlet nagyon profi, mesterien varázsolták át a színpadot másodpercek alatt, lenyűgöző volt.
A helyes irány...
Meglepően sok helyen van zöld kis sziget a betonrengetegben. Próbálnak erre figyelni. Ha felfele nézel minden rendben… csak a földre ne nézz…
China Town
Egyik utcáról a másikra China Town. Nagyon kemény. Végül nem próbáltunk ki egyetlen etetőt sem. Voltak durván kinézőek. Na ODA kellett volna bemenni… de gyávák voltunk…
Daninak dedikálva. :D
Ezt a fenti képet Daninak küldöm szeretettel.
Manhattan a vízről
A fenti képről erősen hiányzik két valami… két torony…
Öreglány keze nem fárad
A szigetre nem kötöttünk ki, de nem hiszem, hogy sokkal többet nyújtott volna. Láttuk, lefotóztuk, tényleg ott van az öbölben és várja az érkezőket.
A WTC helye...
A tornyok helye fájó sebként tátog az ég fele, megkezdődött az építkezés, egy torony lesz helyette, de magasabb. A két torony helyén pedig egy-egy mély gödör, vízeséssel körbe, a tornyok összezuhanását szimbolizálva.
Igazi utcai hotdog
Így készül az igazi amerikai utcai hotdog. Na kérem, ez nagyon király volt. Tényleg.
Ismerős?
Ez a doboz nem ismerős valakinek? Ittse kedvelik annyira… és rettentően drága a parkolás…
Taxirengeteg
Sárga taxik mozgatják a várost.
Szemét mindenhol
Az utcakép sokszor ilyen. Büdös van és szemét mindenhol. Sokat beszélgettem Nanával, hogy mi nem tetszik a városan, hasonlítgattuk Chicagohoz, álljon itt most az Ő beszámolójából részlet, nagyon jol megragadta:
“A tömeg késő éjjel sem oszlott fel az utcákon, minden sarkon hot dog árusok, karikatúra rajzolók árulták a portékájukat. A forgalmasabb részeken egy gombostűt is alig lehetett volna elejteni, annyi ember vonult – a közlekedési szabályok teljes ignorálása mellett - vásárolni, szórakozni, vagy csak nézelődni. Főként külföldieket lehetett látni, nyilván évről-évre sokan próbálnak itt szerencsét: indiaiaktól kezdve pakisztániakon keresztül kínaiak, afrikaiak, illetve mindenféle más, önmegvalósításra törekvő népség. Többségük igénytelenül vagy extravagánsan öltözött és látszik, hogy itt küzdeniük kell a mindennapos megélhetésért. Alig néhány bátrabb vállalkozó szellemű játékos közlekedik autóval (mivel szinte lehetetlen parkolni), a várost a sárga „egyen-taxik” mozgatják. (A tömegközlekedés viszont meglepően normálisan működik.) Ami pedig Chicagoval szemben igencsak szembetűnő, hogy a szemét lényegében szabadon hömpölyög az utcán (engem például egyszer majdnem elsodort egy ház ajtaján éppen kirepülő szemeteszsák), helyenként orrfacsaróan büdös van és a hajléktalanok sem ritkák: ez a hangulat némiképp emlékeztetett Budapest egyes részeire (pl. Ferenc körút). Ugyanakkor lenyűgöző, hogy szinte minden sarkot fel lehet ismerni valamilyen mozifilmből – ez a város, amelyik sosem alszik.”
Rendőrmobil
Elképesztő mennyiségű rendőr van a városban. Ezt a fagyiskocsinak álcázott rendőrautót lelepleztem egy jól irányzott fotóval.
Times Square nappal
A híres Times Square. Rendőr lesállással, rengeteg reklámmal. Annyi információ mindenhonnan, hogy percekig álltam mire magamhoz tértem. Sok. Nem feldolgozhato mennyiségű adatot kaptam túl rövid idő alatt.
WTC romjai este
Már megy az építkezés, de a bontásból még mindig vannak nyomok… Ez már vszinű az alagsorok bontásának maradványa, vagy kitudja.
Hát te meg hogykerülsz ilyen magasra??
Az Empire State Building teteje. Volt ott egy kiváncsi galamb. Nem nagyon szart be tőlünk. A kilátás elképesztő. Innen fentről minden rendben.
Ni?!
Nagyon kiváncsi volt, szerintem a broadway-en vmiben szerepel, nagyon tudta, hogyan kell pózólni.
Beton a rengetegben
Valaha itt erdő volt, medvék, farkasok laktak, nagyon gazdag volt itt az elővilág.
Délre van Manhattan
Déli irányba tekintve Manhattan downtown, onnan hiányzik a két torony. A kép bal oldalán, keresztül húzódó út a Broadway. Az, ami nem egyenes. (Felénk még folytatódik, kereszbe jobbra a kép allján túl. Arra vannak a színházak.)
Északra pedig a Central Park
Északi irányban pedig ott zöldel a Central Park. Angol park mintára készült, tóval kis dombokkal, sétálóutakkal.
Összességében tetszett New York, sok film jól visszaadja a nyüzsgést, az épületeket. Van sok jó oldala, de élhetőnek nem nevezném. A felhőkarcolók magasságából másként fest a világ, de olyasvalakinek, aki szeret néha a földön járni, szereti, ha lazább, kedvesebb, jókedvűbb, igényesebb, kulturáltabb emberekkel találkozni az utcán, étteremben, bárban, kevesebb szeméttel és bűzzel, akkor én most jelenlegi ismereteim, érzéseim fényében Chicagora szavazok.
Búcsúzóúl egy vicces kép:
Az elégedett galamb :)
Ezt a hamburgert egy viszonylag jó étteremben sikerült elköltenem, megörökítettem, hogy lássátok, a mcdonald’s féle szutyoknak nincs köze az eredetihez.
Az igazi hambi :)
Ezt a postot Cé csapattársnak dedikálom a tádzsín utáni kulináris fejlődésünk jegyében.
Hétvégén voltunk állatkertben, már másodszor, nagyon élveztem, megint.
Még mindig nem láttuk az összes állatot, sokan vannak, édes pofák, lassan haladunk, ezért még jópárszor vissza fogunk menni szerintem. Minden alkalommal vegyes érzelmekkel. Nagyon szeretem az állatokat, nagy csodálójuk vagyok, de rossz őket bezárva látni. Ezért ez a nagy ellentmondás bennem, amit nehéz feldolgozni. Részese vagyok, szívesen megyek el megnézni őket életfogytig tartó börtönükben, az én belepő díjamon is azt állatkert fenntartását és bővítését támogatom, holott sokkal szívesebben tudnám ezeket a bezárt állatokat szabadon… Én is szívesen állok meg egy-egy “kiállított termék” előtt és keresem hol lehet, meglesem mit csinál, stb. A hülők, halak, madarak kevésbé megrázóak, a kisebb majmok már erősen elgondolkoztatóak, de a legmegrázobb eddig a gorilla volt.
Viszonylag nagy - a szabadsághoz képest persze kalitka - kifutójuk volt, szépen berendezett “terrárium”. Volt benne játék, farönk, nyugágy, néhány fa, őserdőt és sziklákat imitáló tárgyak… A gorilla ott ült az ablak mellett egy méterre, nekünk oldalát mutatva, egy elfüreszelt farönkre támaszkodva és nyugodtan, de zavartan nézelődött. Megálltunk az ablaknál, és néztem azt az óriási hím gorillát, megtörve ülve egy börtönben. Nem tudom leírni, visszaadni a tekintetét. Nagyon sokszor odafordította a fejét, rámnézett. Legugoltam, hogy az üveg tükröződése ne zavarjon, meg ne tornyosuljak fölé fenyegetőn, a szemébe nézve, ami az aggresszio jele… Már amennyire egy zavart állat meg tud lepődni, hát kb. annyira lepte meg, érdekelte mit csinálok, de sosem nézett hosszan a szemembe, mindig zavartan elnézett másfele.
Gorilla a farönk mögött
Nagyon rossz volt egy ilyen egészséges szép állatot bezárva látni, a tekintetében olyan tudatot és intelligencát láttam, mint soha egyetlen állatnál azelőtt. Lehet csak képzeltem, de erről nehéz lesz az élményem után meggyőzni… Az a szerencsétlen állat pontosan tudta, hogy mivan vele, megtörve, szomorúan ült, rezignáltan és “méla undorral” nézett kifele az ablakon… Jöttek gyerekek, fotóztak, hangoskodtak körülöttem, a Gorilla nézte egy darabig, majd megunta, felállt, és elment a gondozói helységbe. Nem csináltam róla videót sajnos, elég sötét is volt, meg annyira a hatása alatt voltam, hogy teljesen elfelejtettem. Sajnos csak ezt a rossz fényképet csináltam.
Történt azért vidámabb dolog is, videó is készült róla. Volt egy rettentően érdeklődő és aktív kaméleon, mindenképpen interakcióba akart velem kerülni, nem akarta feladni. Édes pofa volt, próbálkozott sokáig, minden irányba, ez a videó csak egy részlet. Látható rajta, ahogyan vmelyik eszes látogató vakuval fotózza szerencsétlen állatokat… remélem hamar leszokik róla.
Nem bírtam ki, vettem egy másik helikoptert, egy picit, amivel a lakásban és a pincében sokkal jobban tudok gyakorolni.
Az előző videón szereplőt alaposan lebontottam, már nem számolom hány forgószárnyat kinyírtam… Az új szerzemény kisebb, fürgébb, a nagy helikopter kis mása, nagyon hasonló az irányítása is, ez már nem “coaxial” gép - tehát nem két egymással szembe forgó rotoros -, csak egyetlen rotorja van, nem is annyira stabil, de jó móka nagyon.
Csináltam róla videót megint a pincében. (Elnézést kérek a játszóruháért :D, előtte ragasztottam és nem akartam magam összekenni… )
Úgy tűnik vannak visszatérő dolgok az életemben. Egészen kiskorom óta, változó ütemben, de mindig nekiálltam modellezni. Vagy másképp fogalmazva, egész életemben modelleztem, hosszabb rövidebb szakaszokat kihagyva.
Távirányítós autó, kisvasút modelasztallal, repülő, távirányítós repülő, stb.stb.
Jelentem, megint rámjött. Eredetileg egy kis kite-ot akartam venni, itt sokszor fúj a szél rendesen, és gondoltam jó szórakozás. Egyik nap gurultam hazafale a Szilaj Mustanggal, új útvonalon (valójában éppen eltévedtem :D, csak mennyivel jobban hangzik így), és megláttam egy kite-ot egy üzlet kirakatában. Modellbolt volt, beléptem, leesett az állam. Rengeteg féle modellházak, vasutak, repülők, helikopterek, stb. Gyerekek igazi paradicsoma. Csillogott is a szemem rendesen.
Majd megláttam a helikoptereket. Kellett. Beszereztem kettőt. Egy komolyabbat, mert ahhoz jobb távirányító volt és olcsobb volt mint az egyszerűbb, és vettem hozzá egy rádió nélküli egyszerűbbet. A komolyabbat sokkal nehezebb irányitani, nem olyan megbocsátó, ha valamit elrontok, azonnal büntet… Azzal csak kicsit gyakoroltam még, nem egyszerű irányítani, szélben főleg. Most sajnos nagyon fúj a szél, a naggyal pedig csak kint tudok gyakorolni az utcán.
A kicsivel a pincében szórakoztam. Sajnos alaposan összetörtem már, az elején nem vettem észre, hogy az oldalkormány a távirányítón ehhez a modellhez fordítva van bekötve, így az elején jópárszor a falhoz vertem. Csináltam róla egy kis videót, itt is törött forgószárnyakkal repül, sajnos már nem annyira stabilan, mint ahogy gyárilag kellene, de azért repül… Gyakorolni pont jó, mert szivat, össze vissza kóvályog.
Régóta tervezgettük, hogy elmegyunk a Milwaukee Art Museumba. Nagyon szép épület kívülről, tényleg impozáns.
Milwaukee Art Museum
El is jött a pillanat, bebocsátást nyertünk a kívűlről néha hajónak, néha sirálynak látszó épületegyüttesbe. A bejáratnál Raffaello időszakos kiállítást igértek. Nagyon megörültem, hogy elhoztak ide egy tárlatot, mekkora szerencsénk van - gondoltam.
Gyors sorbanállást követően már húztunk is felfele a kiállításhoz. A lepcső tetején hatalmas Raphael felirat, csupa bársony, szép megvilágítás, dejó, dejó! A bejáratnál külön szóltak, hogy halkítsuk le a telefonokat, és nem szabad fényképezni. Belépünk, egy teremben sok ember ül, és egy filmet néz kivetítőn - éppen a Mona Lisa-t mutatják.
Mondom Nanának, filmet a National Geographicon is lehet nézni, menjünk nézzük a festményeket, az jobban érdekel. Tipli át a következő helységbe, a teremben egy festmény (Woman with the Veil), gyönyörűen megvilágítva. Megnézzük, jó, tovább és az Exit felirat fogad.
Azthittem felrobbanok. Elhoztak egy nyomorult festményt, és csinaltak belőle egy Raphael kiállítást. Hogyismondjam, csalódottan átverve éreztem magam, bár vszinű kivolt írva, hogy csak egy festmény van itt, nem foglalkoztam a részletekkel… eszembe sem jutott, hogy egyet hoztak el…
Kissé dühösen jártam körbe a többi kiállítást, ilyen modern festők remekei voltak kint, amikhez mondjuk úgy: nem nőttem még fel eléggé… (két egymásra dobott háromszög, meg egy fehér lapon egy fekete csík fikarcnyit sem köt le, sőt - kövezzenek meg a kedves kortárs művészek -, előszeretettel fikázom :)).
Találtunk végül egy tárlatot, ahol volt Picasso, Monet, és Munkácsy(!) is! Itt voltak szép festmények, vegül nem bántam meg, hogy elnéztünk, de a Raffaello “kiállítást” az elején meglehetősen pofáraeséséként éltem meg…
A Michigan felől
Voltunk szerdán kínai étteremben - folytatva az otthoni hagyományokat.
Volt erős-savanyú leves, nem volt rossz, bár nem olyan jó, mint a Wang mester féle otthon… És sajnos ezeknek 100 napos tojásuk sincs… Nemrég azt hallottam a kínai szomszédtól, hogy itt a városban is kapható valahol 100 napos tojás! Ennek az információnak még utána fogok járni, mert a legközelebbi lelőhely - amiről tudok - Chicagóban van, ami innen kb. 150km.
Erős-savanyú leves
Másodiknak pedig “mixed seafood sichuani” stílusban érkezett, ez is nagyon király volt.
Tintahal, polip, rák, és mégvalami... :)
Nagyon finom volt minden, a legfeltünőbb az volt, hogy egyetlen kínait sem láttam az étteremben. Azért ez fura. A felszolgálók mind indiaiak, fehérek, vagy feketekék voltak. Vagy szabadnapjuk volt, vagy mind a konyhán szorgoskodott?
Ja, és ezt a bejegyzést Cébarátomnak dedikálom. Hallod? Elkezdtem hízni brada. Ez szörnyű.
Nemrégen átugrottunk Chicagóba, megnézni a Science Museumot (!! nagyon állat, vissza fogunk még menni !!).
Szombaton délután mentünk, este megnéztük a “How to train your Dragon” című filmet, IMAX 3D-ben a chicagoi Navy Pier-ben. Elképesztő látványvilág, nagyon jóléreztem magam. Este egy közeli pubban múlattuk az időt.
A Science Muesumra vasárnap került sor, elképesztően jó kiállítások vannak, nagyon érdekes, képtelenség egy nap alatt bejárni. Azthiszem párszor még vissza fogunk oda térni, kovályogni.
Ja, a lényeget majd elfelejtettem… útban Chicago felé az autópályán lőttem ezt a gyöngyszemet.
Teherszállítás amcsi módra
Úgylátszik utánfutóra meg vonóhorogra már nem tellett, de sebaj, az anyós kedvéért mindent, viszi gondolom neki a príma kredencet.
Priceless
Tényleg csak egy bernáthegyi hiányzik csöpögö szájjal, háttal ülve a forgalomnak.
Az Apple világ most az iPadtól hangos.
Elmentem hát megnéztem mit tud ez a ketyere. Csináltam róla egy videót is, azt lent meg lehet tekinteni. Itt pedig álljon a szubjektív véleményem.
Összességében tényleg nem más, mint egy nagyranőtt iPhone.
Az iPhone 3G-től eltérően azonnal reagál mindenre, nagyon jó a felhasználói élmény, gyors, minden app “pattan”, tényleg kellemes. A kijelző kristálytiszta, gyönyörű képe van, elég világos is szerintem - bár nem napsütésben próbáltam:), a LED-es technológiájú kijelző jót igér.
Nagyon hiányzik belőle a flash és java támogatás. Manapság webes szörföléshez egy ekkora kijelzőnél már bosszantó, hogy flashes oldalakkal nemtud mit kezdeni. Java se lenne rossz, ha lenne, de ez a kisebbik baja.
A dizájn szokás szerint letisztult, a helyén van minden. Ha a flashtámogatást nem számítjuk, egy egyszerű otthoni vagy üzleti felhasználó számára a számítógépének igen erőteljes meghosszabbítása. Viheti magával hétvégi túrára, nyaralásra, bárhova, anélkül, hogy a drága (mindegy, hogy a gép, vagy az adat, vagy a munkaeszközt értjük a drága alatt) gépét vinné magával, legyen az laptop vagy asztali gép. Nem kell kockáztatni a sérülését, elvesztését, hiszen ezen az eszközön nagyonsok alapvető dolog elvégezhető. (Hát még, ha desktop virtualizációs kliensek megjelennek erre optimalizálva!! De psszt! Már tuti készülnek.)
Sokak szerint elveszett ötlet az iPad, szerintem pedig a jövő egyik nagyon fontos eszköze lesz, jópár gyártó hasonló készüléke fogja követni. Nem a ma még csak PDA-ként ismert eszköz kiváltója az iPad, apró okostelefonokra a jövőben is lesz igény szerintem, amellett, hogy még apróbb, ipod nano méretű telefonokra is, de az iPadnek a mérete az előnye és hátránya a PDA-kkal szemben, teljesen új szegmenst nyitva. A számítógéped meghosszabbítását nyújtja.
Kicsit fura, hogy nincs rajta fényképezőgép, manapság már a kávéfőzők is kapnak… A másik dolog, ami nekem személyszerint nagyon tetszene, ha lenne rajta infraport, és lehetne hozzá letölteni a létező összes távirányító szoftverét… Megőrülök a 20 távirányítótól, egy eszközzel lehetne kezelni az összeset, ráadásul néhány gombnyomással testreszabható is lenne…
A piac majd eldönti életképes-e az iPad. Szerintem önmagában a jelenlegi eszköz nem egy nagy durranás - habár szivesen játszadoznék vele -, a rá elkészülő appok viszont szárnyra kelthetik ezt az új szegmenst. A könnyű, vékony, nagyképernyős “számítógéphosszabbítást”.
Amikor először megláttam az új Mustangot 2005-ben, megdobbant a szívem. Lelkesedem a járművekért, de az autókból csak néhányért igazán.
Az Aston Martin DB9, a Ford Mustang, és az Audi RC8. Ezekért az autókért lelkesedem, nem tudok mellettük elsétálni csak úgy, mindig meg kell néznem őket közelebbről, szeretném őket megérinteni stb. Birtoklásról álmodozni is alig mertem, nem volt valóságos alapja. Egészen idáig.
Kiderült, Amerikában a Ford Mustang egy átlagos autó, és elérhető. Nem volt hát kérdés, hogy egy álom váljon valóra.
Mustang pihen az út mentén
Először a weben láttam meg, már akkor nagyon megtetszett, Nana bíztatott, hogy menjek el megnézni.
Amikor odaértem és megláttam élőben, tudtam, ez lesz az autóm.
Türelmesen vár a helyén
Egy KIA autokereskedés udvarán állt, beszámították egy új autóba év végén. Biztos valami nagy egyterű szörnyetegbe… Folytatás… »
A forma1 időmérő nézésénél furcsa dologra lettem figyelmes. Kubica autojának jobb első kerekén egy méretes kisülés volt látható(?), mielőtt felhajtott volna a Q3-ra. Csináltam róla képet és videót is.
Kubica kerekén villám
Először azthittem valami vaku fénye lehet, aztán kikockáztam, elég jól kivehető.
Az köztudott, hogy az autók a pályán feltöltődnek, ezért a boxbaérkezéskor földelik őket egyből a földre ragasztott kis felálló rugalmas alkalmatossággal, sőt, láttam csapatot, ahol az emelő is földelve volt.
Namost a fenti esetben ugye az autó a boxból jött ki, azon csodálkozom, hol tudott ennyire feltöltődni, mert a képen és videón látható kisülés nem kis feszültségre utal. Feltehetőleg az induláskor felverődő víz indukálta a kisülést, de vajon itt mi volt a töltést hordozó közeg? Az autón mi? Vagy a vízben mi? Mitől töltödött fel néhány méteren ennyire?
Itt a videó:
Kéremszépen, túl vagyok életem első, itthon rendezett “potluck”-ján. Két napig gondolkoztam rajta éjjel, mi a frász lehet az a “potluck”.
Egy tizenakárhány lakásos társasházban lakunk, a bérlők nagyrésze a közeli egyetemen dolgozik / tanul - ahol Nana is. Jópofák, kedvesek, vannak itt mindenféle országból. Kinai, horvát, indiai, német, amerikai, orosz, francia,meg kitudja. Ezenkívül vannak még az egyetemről a szomszédok ismerősei, kollégái, barátai, akik javarészt szintén nem helybéliek, és néha összejönnek. Mint pl. húsvétkor is.
Az történt ugyanis, hogy húsvét alkalmából kitalálták, legyen valami közös ebéd. Már vártam, jó poén ilyen sok különböző kultúrát bezsúfolni egy kis helyre, mint a lakásunk. Igen, kiderült, hogy nálunk lesz… Nana önzetlenül felajánlotta.
Jöttek is sorra a vendégek, mindenki hozott valami kaját, amit Ő csinált, valamit a saját nemzeti eledeléből. Volt itt kinai, francia, indiai, magyar meg horvát étel. Mint kiderült, ez a potluck. Mindenki hoz valami kaját, aztán jól bezabálunk.
Jóvolt. Jelentem, elkezdtem hízni.
Sokan tudjátok, hogy amerikába sodort az élet, kijöttem kedvenc feleségemhez, s egy ideig most itt boldogítom környezetemet.
Sajnos motort nem tudtam magammal hozni, úgyhogy egyelőre motorozás terén takarékon vagyok. Bár, a bamakós rallyval azt hiszem egész sokat letettem idénre az asztalra, szóval nem panaszkodom. Majd idővel elválik, mennyire lesz elviselhetetlen az inger… Nagy szerencsém van, hogy itt (Milwaukee) nincsenek hegyek, szerpentinek, tkeppen itt nincs semmi. Lapos minden, mint egy lavór feneke. Ez azért nagyban segít túllenni a motorozási ingeren, egyelőre nem is nagyon környékez meg.
Látni amúgy motorosokat, de hogyismondjam… Szinte mindenki cruiserekkel meg chopperekkel tolja, dülöngélnek összevissza, sisak elvétve van bármelyiken. Aztán láttam már 998-as Ducatit, meg jopár GS BMW-t. Sisak ezekeni is elvétve… Sok donorjelölt…
Megértem mondjuk, miért nem látni izgalmasabb motorokat, MINEK. Úgy néz ki a környék, mint valami kockás abrosz. Kanyar csak derékszög van, kereszteződésben. Mindenhol máshol egyenes. Nem valami ingergazdag környezet… Cruiserekkel meg az egyenesben is elvan az ember, másra amúgysem túl jó…
Ja, de! Majd elfelejtettem! A kávézó meg a bar elé jó! Tavaszodik, mindenhol ott vannak már letámasztva a nehézvasak, méltóságteljesen várják gazdájukat, hogy egy kávé vagy sör után hazadülöngéljenek vele. Igazi Cafe-Racer nemzet amerika! :D
Elnézést kérek a késlekedésért, az alábbi linken megtekinthető a Budapest-Bamakóról készült beszámolónk videófelvétele. Végül csak kikerült!
====>>>>> Kattints IDE a videóhoz. <<<<<====
Kicsit hosszú lett… Jó szórakozást.
Köszönjük minden megjelentnek és online nézőnek a részvételt.
Nemsokára kezdődik az élő közvetítés.
Kedves olvasók, úgynézki megvan az élménybeszámoló napja:
A helyszín a Carnation lesz, cím:
KÉRLEK ITT JELEZD, ha jönnél, hogy tudjuk hány emberre számítsunk. További információkat a jelentkezőknek fogok küldeni.
Itt lesz az esemény elkövetve, az alábbi térképen ugyanezt láthatod:
Elkészültem a videóval ígéretem szerint, ez az összefoglaló az útról, ezt szánom mindenkinek, aki kedvet próbál magának összekaparni egy ilyen kihívásra. Innen a karosszékből jó lesz ezt visszanézni újra és újra, emlékezni milyen is volt. Valami ilyesmi a Bamako feeling motorral.
Fogyasszátok egészséggel, hűvös téli estéken tudom jóljön.
Az alábbi felvétel a kiszáradt tómeder felé vezető utunkon készült, egy részt kivágtam belőle, amikor megállok az autó mögött és hagyom kicsit eltávolodni, akkor csak ültem és nézelődtem. Van benne kicsit köves út, homokos szakaszokkal, utólért autók és csodaszép vidék.
Amúgy vágatlan, csak megy a táj, így sokaknak unalmas lesz. Én azért élvezem. Jó visszanézni ezeket.
Feltöltöttem néhány videót, az első a merzougai reggel keszült, ahol Logen lelkesen nekivágott a homoknak és az első dűnén el is ásta a motort. Utána már nem nagyon, hamar tanult belőle, de ez az első megvan felvételen.
A második videó egy kiszáradt folyón való átkeléskor készült. A BMW F800GS-el kicsit megküzdött a tulaja, aztán Cé is leverte vele a lábát, de végül átjutottunk.
A harmadik videó pedig Sidi Ifni városban készült, az ócéán partján.
Feltöltöttem néhány videót a hegyi szakaszokról, ez az első feldolgozásra került helyszín. (Sokat nem dolgoztam vele, egymás mögé tettem néhány részletet… :D)
Érdemes átkapcsolni 720p -re, a 360p gombnál, esetleg mégegyszer belekattintani, és nagyban nézni, van részlet rajta.
Közben jár a szám, és sokszor nemérteni mit beszélek, ne foglalkozzatok vele… Ha kérdés van, írjatok!
És a második videó:
Feltöltöttem néhány fotót, ez tényleg csak a töredéke, nagyon sok kép készült. Ízelítőnek, azért talán jók lesznek. Sietve készültek többnyire, néhány másodperces megállás, katt, katt, aztan söprés tovább… általában ez jellemezte az utat.
Kattintsátok a Folytatás linket, ott lesznek a fotók.
Mégegyszer nagyon köszönjük a sok hozzászólást és bíztatást, nagyon jó visszaolvasni őket. Telefonon néha hallottuk, hogy milyen sokan szorítanak és milyen sokan olvassák a blogot, ez több erőt adott, tényleg segített.
A blogon olvasható szövegeket SMS-ben küldtem haza, Márk kollégám illeszette be onnan őket éjjel, nappal, külön hála és köszönet fáradozásaiért.
Olvasni sajnos nem tudtuk - ezért nem reagáltunk sajnos a kérdésekre -, semmilyen internetelérésünk nem volt. 1-2 hotel akadt, ahol lett volna, csak ott meg gépünk nem volt, mert azt az utánfutón hozták, nem vittem magammal a dobozban.
A feltett kérdések: A bejegyzéseknél szinte mindenhol felmerültek kérdések, melyek jórésze már megválaszolásra került a későbbi bejegyzések által, DE! Megpróbálok jó megoldással szolgálni:
Sziasztok kedves olvasók, elősször is nagyon köszönöm a sok hozzászólást és bíztatást, erről majd a következő postban írok bővebben.
Hazaértünk tehát, bezárult a kör. A motorok úton vannak hazafelé, remélem rendben beérnek őkis.
Ma néhány órára a belvárosi kórház vendégszeretetét élveztem, csináltunk néhány felvételt a karomról, ujjamról (erről nem írtam, nem volt fontos - rácsuktam a kuplungkart, azóta kicsit buci), és bordámról. “Fractura nem látható“, ez a diagnózis minden esetben, törés nélkül megúsztam a kalandot. Lehetséges, hogy a borda repedt, de el nem mozdult, a röntgen nem mutatja ilyenkor, csak két hét mulva látszódna, ha már csontosodik. Akkor meg már nem fog érdekelni.
Nagy szerencsém volt a sok viszontagság mellett, nagyon jó újra itthon - ezt nem tudom hangsúlyozni eléggé -, kezd leülepedni és megszépülni a kaland.
Nagyon sokan kérik, megpróbálunk majd csinálni egy élménybeszámolót képekkel videokkal. Van nyersanyag, de a nagyrészét még én sem láttam, amilyen gyorsan csak lehet összeállítok valamit, és itt mindenképpen közlöm majd a sorsát.